Robinson Crusoe sikolya a szigetről. Hiteles tudósítás...

Nem az a tragédia, hogy hajótörést szenvedtem és ide, a totális magányba vetődtem a viharos tengeri hullámok sodrásával. Nem, mert szeretem a csendet, és itt ezt megtalálom. A tragédia a belém rekedt SZÓ. Ez folytogat, miközben pedig oly csodás a tenger, és muzsikának tűnik számomra a hullámok morajlása. Te a másik partra szakadtál... Így nem tudod kimondani az őszinte önmagadat; a te SZAVADAT. A te igéd és az én igém mélységekig hatoló, feltáró cseréje után szólalhat csak meg hatalmasan az ISTEN IGÉJE, a mindent elrendező,felsímogató csoda. Már a hajótörésem előtt is tudtam, hogy a szavak cseréje nélkül soha, sehol, senkinek sem sikerült elrendeznie az életét. Örök törvény ez, Isten is ezzel az eszközzel élt/él. Erre semmi remény, köztünk az Óceán mérhetetlen távolsága.Hiába kiáltom bele a kimondhatatlant a tornyosuló, vad hullámokba,ezek csak visszaverik a szavaimat... A távcsövem még megmaradt,s ezzel kutatom a távoli vizeket, de sehol, sehol egy hajó, de még egy kis csónak sem tűnik fel a láthatáron... - Még Pénteknek is jobb dolga van nálam. -E gondolataimat rákarcolom most egy kókuszfa kiszáradt nagy levelére, s beleteszem egy palackba.Hátha egy hatalmas, feltámadó, -amolyan Bronte féle- "üvöltő szél" átsodorja ezt a palackpostát a túlpartra. Ezt még megteszem, de belül máris hallom Edgar Allan Poe "A holló" c. versének visszatérő refrénjeit... Legyen meg a Te akaratod.